Szeretettel köszöntelek a Benkart.hu-n! 

Benked Anett vagyok, hobbiként kreatív tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozom. Többek között filofaxhoz készítek naptárlapokat és egyéb kiegészítőlapokat, de találsz majd scrapbookkal és fotózással kapcsolatos tartalmat is az oldalon. Szeretek kísérletezni a különböző technikákkal, így biztos írni fogok más tevékenységekről is a blogban. A továbbiakban rólam és az eddigi kreatív élményeimről olvashatsz. 

 

Rólam

A korai évek

Már gyerekként nagyon érdekelt mindenfajta kreatív tevékenység, a technika óra volt az egyik kedvencem alsós általános iskolásként. De otthon is gyurmáztam, varrtam, naplót írtam, faragtam, barkácsoltam, egyszerűen minden lekötött, amihez a kreativitásomat, vagy a kézügyességemet kellett használnom. 

A rajzolást egy általános iskolás tanárnő szerettette meg velem. Lehetőséget láthatott a kreativitásomban, mert az órákon többféle rajztechnikát mutatott meg nekem, mint a többieknek. Ezeken az órákon ismerkedtem meg többek között a Gioconda krétával is, amit még évekkel később is használtam a rajzaimhoz (és ma is tartok belőle a kreatívos szekrényemben). Nagyon szerettem ezt a tanárnőt, de néhány hónap után nem tanított tovább az intézményben, így a fejlesztésem a rajz területén ezután abbamaradt. 

Ékszerkészítés

Ezt követően az egyetem elvégzéséig lekötött a folyamatos tanulás, ezért legközelebb csak a munkába állásom után éreztem, hogy nagyon hiányzik mindenféle kreatív tevékenység az életemből. Bár még ekkor sem volt ideális a helyzetem – ugyanis az albérleti szoba ahol laktam nem volt alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű alapanyagot felhalmozzak – tudtam, hogy valamit el kell indítanom. Ekkor készítettem el az első laminált és zsugorkás ékszereimet. Később megismerkedtem a süthető gyurmával, majd az üveglencsés ékszerek világával. Nagyon szerettem készíteni mindet, de én magam egyáltalán nem hordok ékszereket, ezért nem éreztem túl hitelesnek. Üveglencsés medálokat ennek ellenére a mai napig szívesen készítek, és néhanapján hordok is.

Fotózás

Gyerekkorom óta szívesen fotózok. Filmes fényképezőgéppel kezdtem képeket készíteni, mára egy Canon 600D-re váltottam. A fotózás szeretetéről és a képekről bővebben itt olvashatsz

Scrapbook

A scrapbookkal csak néhány éve ismerkedtem meg, de azonnal megtetszett ez a technika és eddig 3 album került ki a kezeim közül. Eleinte hetekig nézegettem az interneten képeket scrapbookos oldalakról, albumokról, technikákról, mire úgy döntöttem, én is készítek egy albumot. Maximalistaként magát az alapot is én akartam összeállítani – ekkor találtam rá arra a hurkapálcás megoldásra, amivel ezután két nagyobb albumot is készítettem. A mai napig szívesen gondolok vissza az alkotásuk folyamatára, és ha lesz időm, ugyanezzel a technikával újra nekiállok egy újnak. A harmadik album, amit életemben készítettem, sokkal másabb volt, mint az előzőek. Csak néhány napom volt összerakni, és papírom sem volt itthon, ezért laminálófólia lett az alapja. Erről az albumról itt írtam bővebben.

Digitális tartalmak

Digitális tartalom készítésének az ötletét ezért egyrészt a scrapbooknak köszönhetem, hiszen az albumokhoz sok olyan díszítést használtam, amit saját kezűleg alkottam vagy terveztem meg. 

Másrészt viszont a gyűrűs naptáramnak. Munkámból kifolyólag folyamatosan szükségem van naptárra, de a boltban vásárolt, könyvként bekötött naptárakat hiába vásároltam meg, végül nem sokáig használtam őket. Nem voltak számomra praktikusak, sem a felépítésük, sem a színviláguk, egyszerűen nem éreztem késztetést arra, hogy kinyissam őket. Megtaláltam azonban a filofaxot, azaz gyűrűs naptárat, aminek a belsejét úgy alakítom, ahogy nekem szimpatikus. Nincsenek kötött oldalak, nincs kötött sorrend, ez a szabadság pedig belőlem kreativitást hozott ki. 

Egy ideig ugyanis keresgéltem az interneten olyan lapokat, amiket szívesen használtam volna, és néhányat találtam is. De a naptárral nagyobb gondban voltam, valahogy egyik se tetszett igazán vagy nem volt jó a felépítése. Esetleg tetszett volna, de amerikai eredetű lévén vasárnappal kezdődött rajta a hét. Így hát eldöntöttem, hogy magamnak készítem el, majd eszembe jutott, hogy talán másnak is megtetszhet, így ingyenesen elérhetővé tettem. 

Azóta eltelt néhány év, a korábbi honlapom megszüntettem, de mivel minden évben új naptárat készítek a filofaxhoz, mostantól ezen az oldalon keresztül lesznek letölthetők. 

Emellett több kiegészítőt is fel fogok tölteni a gyűrűs naptárhoz, hátha másnak is segítségére lehet, illetve egyéb letölthető anyagok feltöltését is tervezem. Érdemes lesz néha visszalátogatni az oldalra. 

Elérhetőségeim

A honlapon kívül megtalálsz még:

Pinterest

Twitter

Shutterstock

Depositphotos

E-mail

 

Bízom benne, hogy találsz az oldalon hasznos és neked tetsző anyagot! Köszönöm, hogy itt vagy!

Egyéb elérhetőségeim:

Virtuális asszisztens vállalkozó vagyok, a weboldalam:

https://benkedanett.hu

Egészséges receptekkel kapcsolatos weboldalam:

https://nemkifogaspco.hu