Időnként aktívan foglalkozom a scrapbookkal, eddig 3 albumot készítettem el. Ebből kettő nagyobb lélegzetvételű volt, a harmadik viszont egy sokkal kisebb és valamivel kevesebb oldalból álló lett (itt írtam róla.) Az első családi album lett, a második félig családi, félig zenés, a harmadik pedig esküvői. Karácsonyi album még sosem készült, de az első kettőben valamilyen formában azért megjelent ez az ünnep is.
Akárhogy is, mindegyikhez használtam internetről letöltött feliratokat és mintákat, mert nagyon tetszettek. Azonban jobban szeretek saját készlettel dolgozni, ezért némelyikhez megalkottam a saját felirataimat, hogy még személyesebb lehessen. A kézzel írt feliratoknak nem igazán vagyok híve – annak ellenére, hogy talán az az igazán személyre szabott és emberközeli, mégis úgy gondolom, hogy a kézírást nehezebb elolvasni egy rövid szövegnél. Emellett szebben is mutat a gépelt felirat, akár egy különleges betűtípussal készítve. Hosszabb kézírásos leírást emlékeim szerint egyik albumhoz sem készítettem, de nem vagyok ellene és biztos fogom használni valahol.
Mintákat eddig csak ingyenesen letölthető formában mentettem és használtam fel, sajátot nem készítettem. Most azonban kipróbáltam magam ilyen téren is, és úgy döntöttem, hogy elérhetővé teszem, hátha másnak is megtetszik.
A kivágóívet itt tudod ingyenesen letölteni:
Karácsonyi kivágóív | Scrapbookhoz
Színes, karácsonyi mintájú kivágóív scrapbookhoz. A5-ös méretben terveztem, ekkorában optimális nyomtatni is. Ha nem tudsz A5-ös méretben nyomtatni, akkor A4-es oldalra is lehet (csak figyelj a nyomtatóbeállításokra, az egy lapon két oldal opciót célszerű kiválasztani). A kivágóívet pdf formátumban tudod letölteni.
Ha tetszett, nézd meg a többi scrapbookos vagy ingyenesen letölthető tartalmat is!